5 hét karantén kipróbálva – 10 évvel ezelőtt. Nóri lányom születése után a koraszülött osztály szeretetét élveztük, amit inkább egy szükséges bezártságnak éltem meg akkor, nem karanténnak, de mégis olyasmi volt. Vagyis rosszabb. Habár senki sem kötelezett arra, hogy maradjak a kórház területén, valahogy eszembe se jutott sokáig más variáció. Az ottani 5 hetet kb. így lehet párhuzamba állítani a mostani 5 héttel.
1. Tagadás
2010: Mivaaan?!? Mi történt? Nem hiszem el! Ilyen velem nem történhet! Nem hiszem el! Csípjen meg valaki!
2020: Hogy mivaan?!? Micsoda? Vírus? Nem hiszem el!
2. Eszmélés
2010: Na jól van, ez van, ezt kell szeretni. Információt szerzek, amiről csak lehet. Miért született Nóri 2 hónappal korábban? Mi volt a bajom? Hogy van a gyerek? Mit tudok tenni, hogy jobb legyen?
2020: Na jól van, hát tényleg megtörténik az velünk, amit eddig csak a filmekben láttam és nagyon nem szerettem. Hogy egy láthatatlan, kiszámíthatatlan valami ellen küzdünk, illetve védekezünk. Ami a legjobban dühít egy helyzetben, az a tehetetlenség. Hogy nem én befolyásolom a dolgok kimenetelét, hogy nem tudom (nagyban) befolyásolni a történéseket. Nézzük, mit lehet tenni, hogy minden nagyjából rendben legyen a karantén idején!
3. Tervek
2010: Összeszedem magam és kialakítok egy napirendet, hogy ne essek szét. Na jó, nem lesz nehéz, mert a váza megvan: Nórit 3 óránként kell etetnem. Az etetések közötti időben nekem is ennem kell, telefonon beszélek a családdal, barátokkal, akik aggódva hívnak. Próbálok pihenni, nem idegeskedni, higgadtan átgondolni az egyéb teendőimet. Próbálok nem sírni, nem a miértekre válaszokat keresni. Előre kell nézni, ki kell tűzni kisebb-nagyobb célokat.
2020: Összeszedem magam és kialakítok egy napirendet, hogy ne essek szét. Már nem csak magam miatt, hanem a családom miatt is. Na jó, már lazább vagyok, az ébredés is kicsit elcsúszott, szerencsére nem 6-kor ébredő gyerekeim vannak. A napokba bele kell illeszteni Nóri tanulásán kívül egyéb időszakokat: mindenki saját elfoglaltsága, gyerekekkel közös játék, munka, napi ötlet megvalósítása, főzés és sütés, rendrakás. Ja és énidő. Kell.
4. Megszokás
2010: Monotonok a napok a PIC-en. Ráadásul folyton késésben vagyok, mert nem csak megetetem Nórit, hanem hosszan szeretgetem, mivel már többet lehet inkubátoron kívül. Az eredmények jók, súlya is szépen gyarapodik. Lehet számolgatni, hogy mikor éri el a bűvös 2 kilót. Biztos március lesz belőle. Én addig becsavarodok. De végre felfedeztem, hogy a kórháznak van udvara, és oda járok le, ha csak negyed órákra is. Jobban sietek, mint akik dohányozni indultak. Kellenek a napsugarak, a langyos szellő érintése. Hátha lekopik rólam a fertőtlenítő szaga. De nem, a szag már az orromban van.
2020: Összefolynak a napok. Fertőtlenítőszag ismét. Akkor van hétköznap, amikor Nóri leckét kap vagy órán vesz részt. A hétvégét ellazuljuk, a fárasztó hétköznapok után. Már mennénk valamerre, valahová, bárhová. A legjobb lenne persze társasággal, de még nem lehet. A határt vettük célba, immáron az új családtagunkkal, Kyonnal. Ráfogjuk, hogy a kutyának mozogni, sétálni kell. Persze. Szeretnénk már mást is látni, mint a saját kertünket, meg a szomszéd ház falait.
5. Vágyakozás
2010: Mindenki hiányzik. Jöhetnek látogatók a férjemen kívül is. Mindenkinek kivétel nélkül örülök. Megmutatom Nórit, azt mondják, hízik, formálódik. Otthonosan mozgok a kórház falai között. A folyosón ismerősek már a rajzok, kívülről tudom a sorrendjüket. Tudom a nővérkék műszak beosztását. Tudom, hogy ma is kedves nővérke lesz beosztva, aki az én lelkemet is ápolja. Tudom, hogy már régen volt a morcos, akinek mindegy, hogy van rajtam sapka vagy nincs. Majdcsak eltelik ez a műszak is. A szobatársak is változnak. Van, aki hamar hazamegy, van, akit még én is itt fogok hagyni. De jó lenne valahogy megtörni a mindennapokat. Ekkor kapok egy egyestés eltávozást. Hazamehetek, az esti etetést átveszik a nővérek, és a hajnalit is, én pedig már 9-kor karjaimba vehetem Nórit. Jó volt otthon, de furcsa is.
2020: Mindenki hiányzik. MINDENKI. Még az is, aki nem. Hiányoznak az emberi kapcsolatok. Hogy nem lehet találkozni, jókat beszélgetni. Marad a telefon, a videóhívás. Hiányoznak a barátok, a közös kávézgatások, az elmaradt koncert, színház. Nagyon hiányoznak az ovisaim. Egy csapat okos nagycsoportos, akikkel már az évzárónkra készülnénk. Most úgy kell őket elengednem iskolába, hogy nem tudjuk élvezni az utolsó együtt töltött heteket. Tudom, hogy a napunk attól függ, ki ébredt morcosan. Őt ma türelemmel kell körülvenni vagy messze elkerülni. Az a baj, ha ez én vagyok. Megpróbálok majd magamon kívül lenni. Legyen már vége a karanténnak!
6. Cél
2010: Nézem naponta Nóri súlygörbéjét, és visszaszámolok. Talán már csak 1 hét. Ugyan addigra férjem beszerezte a babának szükséges dolgokat. Én teljesen kimaradtam ebből. De mehetek haza, saját ágy, saját fürdőszoba, saját otthon. Azt csinálok, amit akarok, oda megyek, ahová akarok. Ja nem. Már van egy kislányom . Legfeljebb együtt megyünk. De végre itthon vagyok a családommal!
2020: Nézem naponta a súlygörbémet…Haha… Ja nem… A férjem beszerezte a főzéshez szükséges dolgokat. Én teljesen kimaradtam ebből. De itthon vagyok, saját ágy, saját fürdőszoba, saját otthon. Azt csinálok, amit akarok, oda megyek, ahová akarok. Azután, hogy főztem, mostam, takarítottam, leckét megnéztem, le- és feltöltöttem, rendet raktam, mithagytamki? Mindegy. De legalább a családunk együtt van! Hogy mikor lesz vége? Sokan szeretnénk tudni…
Szóval sok mindent összevetve sokkal jobban szeretem a mostani karantént és sokkal kényelmesebb, mint egy kórházi osztály. Lehet, hogy nekem ezért könnyebb, és nem visel meg annyira. Remélem, hogy más is meg tudja látni benne a lehetőségeket, a jót és a szépet!