ZarinArtos hétköznapok, avagy a kezdetek a dobozvilágban. Főállás mellett, két kislánnyal.

Az első babaköszöntő dobozok

Mikor megszületett az első babaköszöntő doboz ötlete, majd maga a doboz is, még nem gondoltam, hogy vállalkozás lesz belőle, és hogy a vállalkozás mennyi mindennel jár… Leginkább időt kell hozzá varázsolni, ami főállás és két leányzó mellett igazi kihívás. De annyira elvarázsol a dobozok világa, hogy inkább az éjszakából csípek el néhány órát.

Az első babaköszöntő doboz rózsaszín lett.

 

Műhelytitkok

Minden kézműves legkedvesebb elfoglaltsága maga az alkotás. Így vagyok ezzel én is. Amint lehetőség adódik rá, elvonulok a kis műhelyembe. Tényleg nem telik el sok idő, mire a lányaim szuperérzékkel észreveszik, hogy biztos valami érdekeset csinálok. Megjelennek „Majd én segítek!” felkiáltással. Nagyobbik lányom már ügyes, ráadásul jó kézügyességgel rendelkezik, szépen rajzol. Tehát amíg ő segít nekem, nincs nagy baj. Viszont a kicsi! Jön, lát és győz! Szeretne ő is festeni, nem oda, nem ezzel az ecsettel, és ez sem jó…Pont az lenne a jó, amivel én dolgozom. Akkor megegyezünk, hogy inkább kap egy kis gyurmát. Természetesen az általam felajánlott gyurma színe nem nyeri el a tetszését. Újabb egyezség következik. És 1 perc nyugi. Aztán szeretne szerszámot, formát, nyomósat is…és a legélesebb szerszámot választja ki elsőnek. Ismét alkudozás. 1-2 perc nyugi. Addig én tulajdonképpen két ecsetvonással már előbbre is vagyok. Úgy látszik, marad a nyugis éjszakai műszak.

Haladunk

Aztán ahogy egyre többször jön a műhelyembe, egyre több időt tud már nyugodtan mellettem dolgozni. Csak néha eltűnik ez-az az asztalomról, aminek a hiányát nem feltétlen veszem egyből észre. Általában előkerül minden, kivéve azt a szívecske kiszúrót… Viszont a kisütött gyurmákkal akár egy órán át is eljátszik. És imádkozom, hogy ne törje darabokra és ne is tűnjenek el.

A babaköszöntő dobozok mellett hamar megjelentek a fényképkeretek is. Újabb színek, újabb lehetőségek.

 

Szóval az igazi művészet az, amikor megtalálom azokat az időszakokat, amikor egyedül alkothatok, vagy az, amikor a gyerekek mellett születik meg egy újabb doboz. A végeredményt pedig szeretnénk mindannyian megtartani.

Jól van ez így. Legalább együtt növekszik a lányokkal a dobozvilág.