Koraszülött babaköszöntő doboz

Léna babaköszöntő doboza nemrégiben készült el. Azért az egyik legkedvesebb, mert koraszülőknek ajánlottam fel egy dobozt, a koraszülöttek világnapja alkalmából novemberben. Már ugyanilyen apropóból készültek dobozkák, azok is a szívem csücskei: Márknak, aki 1650 grammal, és Flórának, aki 750 grammal született.

A napokban érkezett meg Lénához és Anyukájához, Violához a babaköszöntő dobozuk. Különösen fontos időszakban értem a végére, mert február 4-én lesz 9 éve, hogy megszületett Nóra lányom, 7 hónapra, 1490 grammal és 38 centivel. IciPICi volt. Aztán láttam, hogy vannak tőle sokkal kisebbek is. A születés éjszakájáról és az utána következő emberpróbáló időszakról most nem szeretnék beszámolni. Hiába a 9 év, a mai napig nehéz könnyek nélkül beszélni erről az időszakról. Szerencsére Nóri csak pici volt, híznia kellett, hogy hazajöhessünk. 2 kilósan hoztuk haza. Felfoghatjuk úgy is, hogy a méhen belüli 2 hónapnyi fejlődését a karomban és a mellkasomon tette meg, nem a hasamban.

Ezért ilyen fontos a koraszülöttek világnapja és a Lányom szülinapja is.

A kivitelezés

A babaköszöntő doboz pedig így született meg: Léna Anyukája küldött egy édes fényképet az ő Lencsijéről – katica ruhában. Innen jött az ötlet, hogy ugyanolyan ruhácskát kapjon a baba is a dobozban. Készítettem már katicát, és nem szeretek ugyanolyat csinálni. Így elkezdtem „kötögetni”, így született meg a piros és fekete pöttyös szárnyacska és a kis fekete sapka. A baba fehér ruhát kapott, erre tettem a szárnyakat. A doboz színeit fehérre és vajszínre álmodta meg Viola, erre került a piros név és születési dátum. A születési súly és hossz először teljesen zöld lett, majd lecseréltük piros-zöldre. Azért zöld, mert Viola borostyán leveleket tervezett a babához. Végül a babát egy fadarabra fektettem, amit körbevesznek a borostyán levelek.

Pozitív visszajelzés

A készítés része is örömteli volt, mert egy csodaszép baba született a kezeim által, és mert Viola végtelen türelemmel várta mindig az újabb képeket. Többször egyeztettünk a készítés során, hogy megtaláljuk a számukra legszebb végeredményt. Aztán a visszajelzés megdobogtatta a szívemet, mert a babadoboz megérkezése után kaptam egy kedves hangvételű hívást. Viola megköszönte a dobozt, majd elkezdtünk beszélgetni, mintha jó ismerősök lennénk.

Később kaptam egy képet Lencsivel és a dobozával, amit meg is osztok veletek a facebookon. Nem tudom, hogy örült e valaki már ennyire egy általam készített ajándéknak?!

Nagyon jól esik és hatalmas pozitív töltés ez, hogy örömöt tudtam okozni Violáéknak ezzel a babaköszöntő dobozzal.