Édes, rózsaszín csatos dekor doboz a nyárba belefutva, de még tavaszi hangulatban, amely kedves babakori emlékek őrzője lesz. A rózsaszín nekem abszolút az első tavaszi virágokat jelenti, az ébredő természetet, a kedves színeket a szürke téli napok után.

Az idei tavasz

Észrevettétek, hogy idén milyen szépen lopódzott be életünkbe a tavasz?

Talán így köszöni meg a természet, hogy kicsit lelassítottunk. Talán azért nem küldött földanya márciusi hózáport és áprilisi nyarat. Szépen, fokozatosan emelkedett a hőmérséklet. Az ibolyaillatú márciusból óvatosan orgonavirágos májust varázsolt. Így hát én sem hagyhattam ki ezt a színek tekintetében. A rózsaszín festékek is csodaszép tavaszt varázsoltak a műhelyemben, mert minden nap bekukucskált a kedves délutáni napsugár és az asztalomon boldog táncot járt a színes ecsetvonások között…

Kis bogaramnak, Alíznak készül a doboz. Pontosabban keresztlányom babakori emlékeinek: a karszalagnak, az első kis cipőnek és az első bodynak.

Ha van kedved, tarts velem, és alkoss hasonló csatos dobozt! 

 

Így készült a csatos dekor doboz

 

Előkészületek   

 

Adott volt egy 22 x 16 cm-es nyitható fedelű csatos doboz, és ez a szalvéta. Ebből kellett kihoznom valami lányos cukiságot. A szalvéta mondjuk már maga cuki, a rózsaszín festékekkel pedig nem lőhetek mellé, ami a lányos színvilágot illeti. Először lecsavaroztam a fém részeket. Lealapoztam, utána jött a színek játéka: a doboz teljes belső részét magenta matt akrilfestékkel festettem le, a tetejét fehérrel, mert arra fogok dekupázsolni, az alsó részt és a fedél széleit pedig nagyon halvány rózsaszínnel. A többi rózsaszín mellett eléggé fehérnek látszik, de nem az, hanem a rózsaszín és a fehér keveréke. A körlapot is lealapoztam, majd száradás után a széleit szivacsecsettel körbepacsmagoltam, rózsaszín és magenta festékkel.

 

A legnehezebb rész

 

A tetejére rádekupázsoltam a kislányt és a körlapra a másik szalvétából kivágott balerinát. Utóbbi mellé tettem pár szívecskét is, szintén szalvétából. A legnagyobb munka a doboz kockás mintájának kialakítása volt. Először is kimértem, hogy érdemes e az egész dobozt így mintázni. Sajnos nem lehetett, mert ezzel a mérettel nem lett volna pontos, és valahol nagyon elcsúszott volna a minta. Ezért csak az első és a két oldalsó rész lett kockás. Ehhez először 2 cm széles tesa szalagokat használtam, így alakult ki a csíkozás. Hogy kis négyzeteket kapjak, vízszintesen is ragasztottam szalagokat, és ismét a rózsaszín festékkel festettem csak. Majd szivacsecsettel vittem fel a magentát a ragasztószalagokkal nem fedett részre. Nagyon izgultam, hogy szép legyen a minta, de azon is, hogy az alsó és a felső doboz találkozásánál is pontos legyen. Mert a csavarokat kiszedtem az elején, és csak a ragasztószalagok tartották egyben a két részt. Egész jól sikerült, de akadt azért javítani való.

 

Színkavalkád

 

A doboz tetején sokat gondolkodtam, végül emellett döntöttem. A kislány körül fehér és vajszín festékkel óvatosan halvány hátteret csináltam. Száradás után egy nagyobb szivacsecsettel, rányomkodós mozdulatokkal vittem fel a rózsaszín és a magenta, és még itt-ott egy kis fehér keverékét. Kicsit fodros hatást kapott a kislány körüli minta, mintegy keretként veszi körbe. Még pöttyöztem egy kicsit a tetejét, és a belsejébe, de csak a doboz aljába is hármas pöttyök kerültek. Ahol kellett, ott javítottam a festést, majd gyorsan le is fixáltam puha lakkal.

 

 

Utolsó simítások

 

A tetejébe belülre ragasztottam a balerinás körlapot egy kis csipkével. Ez adott egy kis pluszt a dobozhoz.

A fedélre gélpasztával írtam rá a nevet, majd festettem magenta színre. Végül szintén magenta vaxpasztát simogattam a doboz aljára.

Keresztelőre is személyre szabott ajándék lehet. A doboz most keresztlányom babaholmijait fogja őrizni. 

A bele kerülő body is természetesen rózsaszín lesz.

Ahogyan a dobozvilág is mostanában elég gyakran rózsaszínné változik.